Rólunk
A vállalkozásunk 2005-ben alakult, akkor még egyszemélyes vállalkozásként. Az autófényezésen kívül ipari gépek állványzatok festésével is foglalkozunk. Vevőink részére rugalmas és gyors kiszolgálással állunk rendelkezésükre, a gépjármű töréskár bejelentésétől kezdve a kárfelvételen-szállításon- alkatrészrendelésen keresztül a gépjármű fényezéséig. Az általunk végzett munkára legtöbb esetben 2 év garanciát vállalunk.
Az utóbbi időben egyre több megkeresés volt autórestaurálás ügyben is, mely igazi kihívás számunkra.
2007 óta kezdtük a pneumatikus elemek adhezoros festését és a mai napig vállalunk hasonló alkatrészek fényezését. A 2008-as válság minket is megviselt, mely 2010-ben volt a leginkább érezhető és együtt járt a technológiai fejlődés irányába mutató követelmények megjelenése miatti, jelentős megrendelés visszaeséssel. Ezt felismerve 2011-ben egy új technológia bevezetéséről döntöttünk, ami nem más mint a KTL festés.
A projekt megvalósítása:
2011-ben az ÚJ Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott, a MAG Zrt. által támogatott GOP-2011-2.1.1/A jelű pályázatot, előkezelő berendezésre sikeresen megnyertük. Az előkezelő berendezést a KNIPL Kft. közreműködésével letelepítettük az egri Kistályai u. 4. számú telephelyünkre. A 2012-es évben kiírt GOP-2011-2.1.1/A pályázat megnyerése után folytatódott a KTL festősor letelepítése is.
Mindkét pályázat megnyerését a TRENDBUSINESS KFT.-nek köszönhetjük. Hihetetlen precíz, rugalmas és tapasztalt embereket ismerhettünk meg személyükben, akik nemcsak szakmai tudásukkal nyűgöztek le bennünket. Végig fogták a kezünket, ott álltak mellettünk és nem hátráltak meg a legnehezebb időszakokban sem. A finanszírozást a hitelintézettel, tárgyalásokat a gyártóval, mindent nekik köszönhetünk. Nem pusztán a munkájukat végezték, emberileg is támogattak bennünket. Türelmük , kitartásuk, céltudatosságuk, empátiájuk és felénk vetett bizalmuk, egyszerre volt megható és irigylésre méltó. KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!
ISO tanúsítvány megtekintéséhez kattintson >>
Felületkezelő üzem fejlesztése a Nagyfény Bt-nél
Vállalkozásunk 2015. évben - a kapacitáshiány leküzdésére, illetve a cég növekedésének elősegítése érdekében - a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében pályázatot nyújtott be, melynek során 13,43 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült.
A projekt keretében az alábbi eszközök beszerzése valósul meg:
- Zsírtalanító egység: ez egy PP oldalfalú 2,7 m3-es speciális kiképzésű kád, amelybe a kezelendő fém alkatrészek kerülnek.
- Oxsilánozó kád: Polipropilén merítő kád, durvaszűrőkkel ellátva, lejtéssel, elzáró szeleppel, 8 db keringető szivattyúval.
- Öblítő kád: felépítése ugyanaz, mint az oxsilanozó kádé, kezelési idő 60s, 1 db keringető szivattyúval, térfogata 2,67 m3, 0,75 kW motorteljesítménnyel, villamos vezérléssel.
- Festékeltávolító berendezés: A forgókosaras alkatrészmosó berendezés alkalmas szennyezett, olajos alkatrészek tisztítására, festék eltávolítására, terhelhetőség 150 kg, feltöltés 120 liter, átfolyás, 80 l/perc, nyomás 2,3 bar, rozsdamentes kivitelben.
- Mérleg: precíziós mérleg beépített akkumulátorral, tömeg és db szám összegzés, 100 termék mintavételezési adata elmenthető.
- Targonca: gázüzemű homlokvillás targonca, a felületkezelt termékek könnyebb telephelyen belül történő mozgatására, a rakodás megkönnyítésére..
- Számítógép konfiguráció: Intel Pentium G3250
- Notebook: Toshiba Satellite L50-B-1DL notebook
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. A fejlesztés eredményeként a cégünk által előállítás termék mennyisége, minősége, értéke és ezáltal cégünk árbevétele növekszik.
A projekt adatai:
- a kedvezményezett neve: NAGYFÉNY Autófényező, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
- a projekt címe: Felületkezelő üzem fejlesztése a Nagyfény Bt-nél
- a szerződött támogatás összege: 16 433 476 Ft
- a támogatás mértéke (%-ban): 50%
- a projekt kezdési dátuma: 2016.07.01.
- a projekt tervezett befejezési dátuma: 2017.02.28.
- projekt azonosító száma: GINOP-1.2.2-15-2015-01323
További információ kérhető:
Nagy Zsolt cégvezető
Tel/Fax: +36/36-422-131, This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.